2014. január 27., hétfő

Újra a Home Staging megtérüléséről



Mennyibe kerül a Home Staging?


Ez a téma, ami leginkább érdekli Olvasóimat, így most ebbe újra betekintést engedek.
Klasszikus Home Staging esetében az ingatlan értékének 1-2 %-át költjük rá az ingatlanra eladás előtt, de legalábbis maximum 5%-át. Ez az ingatlan értékétől függően nagyon sok mindent jelenthet. Én jellemzően inkább az „olcsóbb”, vagyis a 30-50 millió alatti kategóriát ismerem.

20-30 milliós ingatlannál ez nagyságrendileg fél millió forintot jelent, ebben az esetben a Home Staging tartalmaz egy festést, tapétázást, dekorációs tapétával, bútorok átrendezését, adott esetben azok kölcsönzését, megfelelő dekorációk elhelyezését, a folyamat végigkísérést, a tökéletes végeredmény létrehozását, fotózási stylingot, és az értékesítési marketing anyagot kompletten (színes és méretezett alaprajzzal, hirdetési szöveggel, emlékeztetővel, egyéni honlappal és a csodás fotókkal), amivel a tulajdonos megjelenhet a piacon! Sőt, amennyiben a tulajdonos nem szeretne az eladással foglalkozni vagy idő hiányában, vagy mert belátja, hogy az ingatlanértékesítésnek is megvannak a maga fogásai és fortélyai, akkor természetesen ezt is vállaljuk, ugyanannyiért, mint ha más ingatlanközvetítőt bízott volna meg. Ám ha az eladás megtörténik, az eladási jutalékból az előre befektetett összeg jóváírásra kerül, így az egész nem kerül többe, mintha megbízott volna egy ingatlanost az illető, az eredmény viszont egészen más lesz, mint a szokásos esetben: hatékony, gyors, aggodalommentes eladás, megfelelő áron. S hogy milyen áron, általában a félmilliós befektetéssel minimum +1-2 millió jön a konyhára. Olcsóbb, 10 milliós kategóriánál az összes költés kb. 100-200 ezer forint, ilyen költségkerettel is csodát lehet tenni, ami szintén jócskán megtérül, s a jutalékra a fentiek szintén igazak. 

 

Kinek való a Home Staging?


A Home Staginget mindenkinek az igényeihez, lakásához és a pénztárcájához tudjuk igazítani, így nincs kizáró tényező vagy ok! A Home Staging mindenkire és minden lakásra vonatkozhat! Néhány ezer forinttól néhány száz ezer forintnyi teljes költségkeretről beszélhetünk klasszikus ingatlanfelkészítés esetén. Haladóbb Home Staging már efölé is mehet, de ez már ingatlan-beruházás, ingatlanfejlesztés témája felé kanyarint el bennünket. Ebben az esetben felújítással vagy átalakítással kombinált Home Stagingről beszélünk, amivel sokkal magasabb szintre emelhetjük az ingatlan eredeti funkcióit, és olyan értéknövekményt érhetünk el, ami akár milliós nagyságrendeket is elérhet, és a beruházás eredményeképpen az eladási árban jelentős növekedést generálhat. Ezt az esetet már mindenképpen befektetési célú ingatlan businessnek tekinthetjük! Ide tartozik pl. egy új konyha vagy fürdőszoba kialakítása is. Jó, ha tudjuk, hogy ezek azok a helyiségek, amik eladják az ingatlant! Ez azonban 1-1,5 millió forint befektetését jelenti, így ez biztos megtérülést csak a minimum 15 millió ingatlanoknál jelenthet. Bizony, erre is nagy igény mutatkozik!
Ne feledjük! Minden ingatlan egyedi, minden esetben mást lehet és éri meg kihozni az ingatlanunkból, így nincs általánosítható recept! Ha arra kíváncsi, hogy az Ön ingatlana esetében mi az ami megtérülhet, milyen lépések megtétele vezeti el az áhított céljához, akkor keressen fel mielőbb, ne vesztegesse tovább az időt, és kerüljön közelebb az ingatlan eladásához! Elérhetőségeim a kapcsolat menüpont alatt megtalálhatók!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése