2014. július 30., szerda

Egy újabb Home Staging projekt története 6. rész

A Duna parti csodás ház amint a piacra került az új köntösében nagyon nagy érdeklődésre tartott számot! Több híres ember, színész és televíziós személyiség is felfigyelt erre a csodaszép házra, a vevőjelöltek egymásnak adták a kilincset. 2 hét alatt meg is lett az a szerencsés, aki örömét lelheti ezután benne! Az eladó és a vevő is nagyon örült :) Ez egy újabb sikerstory, és végül is ez a célja a Home Stagingnek, ami megegyezik az én fő célommal is, ami nem más, mint: "Szépet alkotni, örömöt adni!"

Mi lehetett a titok? Korábban több, mint 1 évig nem sikerült eladni ezt a házat, mi lehetett az oka, hogy most mégis rekord idő alatt elkelt?

MSP Home Staging 1. eredmény: A tulajdonosok rengeteg energiát raktak a felkészítésbe, s így lelkileg is felkészültek az elválásra.

MSP Home Staging 2. eredmény: A ház pontosan úgy volt kínálva, ahogy azt a vevők látni szerették volna! Először is a fotók minősége, az ami a fotókon látszott, az hogy minden helyiséget bemutattunk kiegészülve a minden információt tartalmazó hirdetési szöveggel, színes, berendezett és méretezett alaprajzokkal, térképpel, mind-mind azt segítették, hogy a vevők megláthassák jövőbeli otthonukat, egy házat láttak, amiben el tudták képzelni, hogy ott élnek!

MSP Home Staging 3. eredmény: Mindezekkel bizalmat ébresztettünk az érdeklődőkben, minden információt megadtunk, az aki eljött már csak érezni akarta, amit a hirdetés sugallt, és nem csalódott, sőt a valóságban még lenyűgözőbb volt az ingatlan.

MSP Home Staging 4. eredmény: A bemutatáskor a tulajdonosok vendégként és nem betolakodóként fogadták a vevőket, készségesen megválaszolva minden felmerülő kérdést. Hiszen nagyon fontos, hogy a vevőknek az eladó személye sem mellékes, hiszen szimpatikus, bizalomkeltő emberrel szeretnének szerződni. Ha nincs bizalom, nincs üzlet!

Összességében a profi tálalás, a tökéletes arculat megálmodása és a profi bemutatás együttese hozta el a végső sikert, mindazzal együtt, hogy a tulajdonosok megbíztak bennem és a Home Staging sikerében, s ezzel a saját sikerükben is! Mindenkinek hasonló sikereket kívánok az ingatlana értékesítésekor! 

Ha szeretnéd elsajátítani a Home Staginget és az ingatlanodat profin értékesíteni, gyere el Home Staging képzéseinkre, szerezd meg a legközelebbi alkalomra a helyedet, kattints ide: http://msp-homestaging.hu







🎁 Szeretnék minden Home Staging iránt érdeklődő vagy már elkötelezett számára egy INGYENES 10 részes Home Staging minikurzussal kedveskedni!
Ha korábban még nem iratkoztál fel, most megteheted itt, így 20 napon át betekintést kaphatsz a Home Staging rejtelmeibe 10 részes tananyagunkkal, ráadásul a 10. rész végén a kitartóaknak egy NAGY MEGLEPETÉSSEL is készülünk.

Sőt a továbbiakban első kézből értesülhetsz az aktuális kedvezményes Home Staging képzési lehetőségeinkről is, így biztosan nem maradsz le semmiről, ami fontos Számodra!

Jó tanulást, kezdjünk bele most! Kattints ide 👉 http://msp-design.hu/ingyenes-minikurzus-feliratkozas/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése