2016. augusztus 6., szombat

Újabb fantasztikus Home Staging siker - egy köszönőlevél, ami kimaradt...

Egy korábbi köszönőlevél, ami publikálásra érdemes. Köszönöm a kedves szavakat, GRATULÁLOK a közös Home Staging sikerhez! Olvassátok szeretettel Eszti sorait!


"Kedves Patrícia!

Az első találkozásunkra pont úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna. A netes jelenléted alapján rólad alkotott benyomásaimhoz képest is sokkal szimpatikusabb voltál élőben, pedig engem már addig is eléggé meggyőztél :) Nagyon jó hangulatban, együtt gondolkodva találtuk ki a kis lakásom JÓL eladásának tervét, majd egy csomó dologról valójában még mit sem sejtve beindítottam a projektet.

Sok-sok nehézséget rejtett ez a kaland, közben még én is elvesztem néha, nem mindig láttam, mi is lesz vagy lehet a vége, de vakon bíztam benned, a szavaidban és a tapasztalatodban. Pontról pontra mindent úgy csináltam, ahogy megbeszéltük, illetve igyekeztem még annál is jobban, kiterjesztett szemedként, szócsövedként. 

Az első időkben még csak félig láthatatlan támaszom voltál, de ahogy haladtunk előre, úgy éreztem egyre inkább, hogy ha megrogynék, mindig számíthatok rád, sőt, sokszor még akkor is ott voltál, amikor szólni sem volt már erőm. Hallottam a szavaid, visszhangoztak korábbi és frissebb mondataid, és szépen lassan összeállt számomra is a kép.

Az igazi varázslat akkor történt, amikor a közösen egyeztetett módon felújított lakásba bekerültek a bútorok és egy hatalmas kupacban összegyűltek az újonnan beszerzett egyéb kiegészítők. Másnap reggel megérkeztél, körbeszórtad a tündérport és egy csoda született. Olyasmi, amitől mindenki tátotta a száját, akár képen, akár élőben látta és még azok is csak elismerően nyilatkoztak, akik hónapokkal korábban egészen konkrétan hülyének néztek, hogy eladás előtt felújítok egy lakást. Őszintén megvallva, ez volt a legnagyobb elégtétel számomra, azon túl persze, hogy mekkora haszonnal fejeztem be az egészet.

Talán, ha a második érdeklődőt ügyesebben kezelem, már a piacra kerülés utáni napon elment volna a lakás olyan áron, amiért végül elkelt, de még valószínűbb, hogy nekem végig kellett járnom azt az utat, ami az eladásig vitt. Ha közben nem vagy erős támaszom, nagyon sokszor elvéreztem volna, szavakkal nem kifejezhető a hála, amit akkor éreztem és érzek azóta is. A sikerem neked volt köszönhető, ez teljesen egyértelmű. Köszönöm, köszönöm és köszönöm!

Nagy örömmel látom, hogy a terved, mely szerint minőségi lakásokkal szeretnéd elárasztani a lakáspiacot, rohamléptekben halad. Újabb és újabb gyönyörűségek születnek, valami határozottan elindult! Örülök, hogy a részese lehettem ennek :)

Sok szeretettel,
Eszti"
A hozzá tartozó képek sem maradhatnak el :)













🎁 Szeretnék minden Home Staging iránt érdeklődő vagy már elkötelezett számára egy INGYENES 10 részes Home Staging minikurzussal kedveskedni!

Ha korábban még nem iratkoztál fel, most megteheted itt, így 20 napon át betekintést kaphatsz a Home Staging rejtelmeibe 10 részes tananyagunkkal, ráadásul a 10. rész végén a kitartóaknak egy NAGY MEGLEPETÉSSEL is készülünk.

Sőt a továbbiakban első kézből értesülhetsz az aktuális kedvezményes Home Staging képzési lehetőségeinkről is, így biztosan nem maradsz le semmiről, ami fontos Számodra!

Jó tanulást, kezdjünk bele most! Kattints ide 👉 http://msp-design.hu/ingyenes-minikurzus-feliratkozas/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése